I-T Shape Kick-off Meeting

Az I-T Shape első nyitótalálkozóját Budapesten, a SZÁMALK-SZALÉZI Szakközépiskolában tartottuk meg 2013. november 21-23. között. A találkozó célja az volt, hogy a projekt partnerei megismerjék egymás tevékenységét, a projekt célkitűzéseit és munkatervét át tudják tekinteni, a pénzügyi és adminisztratív kérdéseket egyeztetni tudják, illetve a szakmai együttműködést kezdjék meg.
 
Az EUCIP képesítések (ITAF, EUCIP Core) tulajdonosa, az Olasz Számítástudományi Társaság képviselője, Fabrizio Agnesi és Pierfranco Ravotto (P1-AICA) megtartotta az előadását a EUCIP (European Certification of Informatics Professional) programot, és azon belül a EUCIP Core informatikai képesítést, amit a projekt keretében szeretnénk a magyar szakképzés számára honosítani. Ezt követően az Ír Számítástudományi Társaság képviselője (David Cleary) és az IS Fermi Pontedera olasz szakközépiskola tanárai (Adriana Fasulo, Cristina Cosci) egy-egy előadásban bemutatták a EUCIP képzéssel kapcsolatos tapasztalataikat. (A képre kattintva, megtekinthető az előadás a Prezi-ben.)
Ezt követően az egyes munkacsomagok vezetői tartottak prezentációt a munkacsomaghoz tartozó feladatokról és tervezett eredményekről. Először azokat a munkacsomagokat elemeztük, amelyek végighúzódnak a teljes projektidőszakon. Az általános bevezetőt Hartyányi Mária tartotta a következők témakörök szerint:
  1. Célcsoport, célok, munkacsomagok, tervezett termékek
  2. Együttműködés a projektmenedzsment  platformon
  3. eLearning platform a hazai pedagógusok együttműködésére

Ezt követően az egyes munkacsomagok vezetői tartottak prezentációt a munkacsomaghoz tartozó feladatokról és tervezett eredményekről.

Gödöllő, 2013. november

További részletek Hartyányi Mária, az iTStudy Hungary Kft vezetője által készített publikációban olvashatóak.

Hírlevél megtekintése